Nigel Mansell egy ádáz Williamsre és két nehéz Lotusra emlékszik

Az 1992-es világbajnok a Williams FW11B-t választotta kedvencének, és elmagyarázta, miért rontotta a Lotus 81B és 92 a versenyző önbizalmát.

Az FW11B erőt sugárzott veszéllyel

Mansell a Williams FW11B-t választotta a legjobban szeretett autójaként. Időmérős formában körülbelül 1500 lóerős teljesítményre emlékezett vissza. Ez a szám egy olyan korszakot ír le, amikor a turbómotorok hatalmas rövid távú teljesítményt nyújtottak, és a pilótáknak olyan autót kellett kezelniük, amely felülmúlhatta a rendelkezésre álló tapadást.

Azt is elmondta, hogy az FW11B olyan gépnek tűnt, amely le akarja dobni a pilótát a pályáról. Ez a félelem a vonzerő része volt. Egy tiszta kör azonnali bizonyítékot adott arra, hogy a pilóta irányított valami rendkívül igényeset.

Egy kisebb üzemanyagtartály megváltoztatta a Williams csomagját

Az 1987-es üzemanyagkorlát 220 literről 195-re csökkent. A Williams kisebb tartályt és alacsonyabb karosszériát használhatott, miközben folytatta a Honda RA167E turbómotorjával. A futómű változásai támogatták az átdolgozott autót, de az alapötlet az korábbi FW11-hez kapcsolódott.

A motor a szabályozott négybar boost limit körül működött, és figyelemre méltó kvalifikációs teljesítményt produkált. Ez a teljesítmény azonban nem tette könnyűvé az autót. A drivernek továbbra is óvatosan kellett adagolnia a gázt, és fel kellett készülnie az erő gyors növekedésére.

A Lotus 92 a rossz fajta meglepetést okozta

Mansell nem kedvelte a Lotus 92-t, különösen az aktív felfüggesztéssel végzett korai munka során. Emlékei szerint a rendszer baleseteket okozott még akkor is, amikor az autó egyenesen haladt. A driver nem tud sebességet építeni, ha a platform kiszámíthatatlannak tűnő módon változik.

A 92-es 1983-ban ideiglenes megoldás volt. A Renault kezdetben nem tudott elegendő turbómotort biztosítani, így a Lotusnak másik autóra volt szüksége a Cosworth DFV körül. Az aktív rendszert két verseny után elhagyták a súly- és megbízhatósági problémák miatt.

A hosszú Lotus 81B nem volt hajlandó fordulni

A másik autó Mansell negatív listáján az 1980-as Lotus 81B volt. Hét hüvelykkel hosszabb tengelytávot használt, mint a normál változat. A változtatás célja a ground-effect koncepció segítése volt, de Mansell úgy találta, hogy az autó nem fordul elég gyorsan.

A vonakodó első tengely minden kanyart megnehezít. A driver tovább vár a fordulásra, többet kormányoz, és elveszítheti az ívet, mielőtt gázt adna. A kísérlet nemcsak lassabb volt; csökkentette az autó alapvető reakciójába vetett bizalmat is.

A szeretet és a félelem ugyanabban a versenyautóban is létezhet

Mansell választásai megmutatják, hogy a nehézség önmagában nem teszi rosszá az autót. Az FW11B veszélyes és igényes volt, de a reakciója értelmes volt, amikor jól vezette. A Lotus autók azért voltak nehezek, mert viselkedésük megakadályozta a bemenet és az eredmény közötti következetes kapcsolatot.

Ez a különbség központi szerepet játszik a driver bizalmában. Egy ádáz autó jutalmazó lehet, ha a határai olvashatók. Egy kiszámíthatatlan autó még alacsonyabb sebességnél is kellemetlen marad, mert a driver nem bízhat a következő reakcióban.

Az emlékek többet elmondanak az eredménytáblánál

Mansell később világbajnok lett a Williams FW14B-vel, de még mindig az FW11B-t választotta a szeretett autójaként. A személyes kapcsolat nem mindig a legsikeresebb szezont követi. A hang, az erő és egy tiszta kör kihívása erősebb emléket hagyhat.

A negatív választásai is inkább a korai Lotus-évekből erednek, mintsem egyetlen egyszerű versenyeredményből. A beszámoló következetes: az egyik Williams extrém teljesítményt nyújtott, amely megérthető volt, míg két Lotus formatervezés eltávolította a támadáshoz szükséges bizalmat.

A választások Mansell saját emlékeiből származnak, a technikai kontextust a Formula 1 biztosítja. Leírják, hogyan érezte őket az autóknak; nem csupán a győzelmek, pole position-ok vagy bajnoki pontok alapján készült rangsor.